Valószínűleg a világ legsokoldalúbb jazzbandje

"a neurotikus fél világnak orvosilag kellene őket felírni" (Matisz László, Gramofon)

A Bohém Ragtime Jazz Band hét tagjának összesen tizenhat hangszere van, s ráadásul mindegyiken játszanak is. És akkor még a zenecsinálásra alkalmas hangszerszerű tárgyakat nem említettük, az éneklésről és az alkalmankénti táncraperdülésről nem is beszélve. A játszott stílusok száma a hangszerekével vetekszik.

Koncertjeik a tízes-húszas-harmincas évek Amerikáját idézik, a zenén kívül mókával, bohémsággal. A régi magyar számok pedig a boldog békeidők Budapestjének hangulatát hozzák vissza. Ideális kikapcsolódás minden korosztálynak az óvodástól a dédnagymamáig. (Dédnagypapák se maradjanak otthon!)

A Bohémek a világ szinte összes nagy tradicionális jazzfesztiválján megfordultak már, Berlintől Oslóig, Drezdától Bredáig, Poritól Montreux-ig, Asconától Bude-ig és Riminitől Sacramentóig. Rendszeresen játszanak vendégsztárokkal.

Koncertjeiket európai és amerikai televízió- és rádióállomások közvetítették, eddig megjelent 21 albumuk felvételei is rendszeresen hallhatók jazzműsorokban világszerte. A Bohém Fesztiválokat 1992 óta szervezik. 2003-ban "Az év jazzegyüttese"-ként eMeRTon-díjat, 2010-ben "Magyar zeneművészet" kategóriában Bács-Kiskun megyei Prima-díjat kaptak.


Bohém-történet címszavakban

Alakulás éve: 1985 (első nyilvános fellépés: 1985. március 8. Kecskemét)

Repertoár (játszott stílusok): ragtime, New Orleans jazz, dixieland, korai swing, a cappella spirituálé, régi magyar slágerek, saját szerzemények

Albumok: 17 album, némi átfedéssel: 2 nagylemez (LP), 5 kazetta (MC) és 12 CD, 2 DVD, ezen kívül 17 antológián szerepelnek Bohém-számok, továbbá néhány antológia DVD-n is.

Fontosabb TV-közvetítések: Magyar TV, Duna TV, Román Állami TV, NDK Állami TV, 3sat (német)

Díjak: Magyarországi Dixielandzenekarok Versenye I. díj (1994, 1995)
eMeRTon-díj "Az év jazzegyüttese" (2003)
Bács-Kiskun megyei Prima-díj "Magyar zeneművészet" kategória (2010)

Vendégszólisták: Joe Murányi/USA – klarinét (Louis Armstrong All Stars), Zeke Zarchy/USA – trombita (Benny Goodman Orchestra, Tommy Dorsey Orchestra, Artie Shaw Orchestra, Glenn Miller Orchestra, Frank Sinatra Big Band), George Kelly/USA – tenorszaxofon (Savoy Ballroom Orchestra), Paul Asaro/USA – zongora, Michel Godard/Franciaország – tuba, Butch Thompson/USA – zongora, klarinét, Bob Barnard/Ausztrália – trombita, Herbert Christ/Németország – trombita, Matthias Seuffert/Németország – klarinét, szaxofon, Jonathan Russell/USA – hegedű, Scott Robinson/USA – klarinét, tenorszaxofon, tárogató, kornett, Paolo Alderighi/Olaszország – zongora, Catherine Russell/USA – ének, Bria Skonberg/Kanada – trombita, Ben Cummings/Anglia – trombita, Luca Filastro/Olaszország – zongora, Enrico Tomasso/Anglia – trombita

Fontosabb külföldi fellépések:
Anglia (Bude, Harwich, Keswick, London, Whitley Bay)
Ausztria (Dornbirn, Fürstenfeld, Graz, Hartberg, Lafnitz, Linz, Salzburg, Wien)
Csehország (Prerov)
Finnország (Pori)
Franciaország (Nimes, Sainte Maxime, St-Raphaël)
Görögország (Korinthos, Volos)
Hollandia (Arnhem, Breda, Delft, Delfzijl, Eindhoven, Geleen, Gorinchem, Den Haag, ‘s-Hertogenbosch, Maastricht, Sassenheim, Tilburg)
Horvátország (Varazdin, Zagreb)
Kanada (Toronto)
Lengyelország (Szcziawnica)
Németország (Berlin, Bingen, Braunschweig, Bremen, Celle, Dissen, Dresden, Dortmund, Düsseldorf, Gelsenkirchen, Gronau, Hameln, Hannover, Heiligenhaus, Ingolstadt, Köln, Leverkusen, Ludwigsburg, Mülheim/Ruhr, München, Münster, Osnabrück, Osterode, Oestrich-Winkel, Rüsselsheim, Stuttgart, Vilshofen, Wolfsburg)
Norvégia (Oslo)
Olaszország (Rimini, Udine)
Románia (Brassó, Bukarest, Csíkszereda, Garana, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy)
Svájc (Ascona, Baden, Biel, Davos, Meilen, Montreux, St. Gallen, Zürich)
Szerbia (Beograd, Nis)
Szlovákia (Pezinok)
USA (Columbus/OH, Sacramento/CA, San Jose/CA, Santa Nella/CA, Sedalia/MO)

Zenekari tagok

Ittzés Tamás (1985 óta)

Hangszer: zongora, hegedű, tölcséres hegedű, ének, hangszerelés, zenekarvezető

Hegedűtanárként egyetemi docens a Debreceni Egyetemen, a Bohémben leginkább zongorista és ő felel a hangszerelésekért és a repertoár egy részét szerzőként is jegyzi. Klasszikus és jazz stílusban íródott művei közül kiemelkedik A Lutherek c. ragtime-opera, amit a Bartók Plusz Operafesztiválon mutatott be 2016-ban a Debreceni Csokonai Színház. Volt szakközépiskolai hegedűtanár, zenekari koncertmester, zenei újságíró, városi művészeti referens, megmászta a Kilimandzsárót. Jazzfesztiválokat 1986 óta folyamatosan szervez, imádja a gyerekeit és szopránénekes feleségét. A Bohémekkel kapott eMeRTon- és Prima-díjon kívül kulturális szervezőként Bozsó-díjat (2015), hegedűtanárként Artisjus-díjat (2020) kapott.

Bera Zsolt (2018 óta)

Hangszer: harsona

Zsolt zeneművészeti főiskolát végzett profi zenész, zenetanár. A Hot Jazz Band tagjaként kapott Kossuth-díjat.

Falusi Alfréd (1987 óta)

Hangszer: dob

A második legrégibb Bohém-tag, biztoskezű, jófülű dobos, civilben angoltanár és lánya, Lola elsőszámú rajongója. Ha tehetné, Elvis Presley-t (is) játszana.

Hegedűs Csaba (2017 óta)

Hangszerek: bendzsó, gitár

Két külföldi turné előtt két nappal "esett be" a zenekarba, így volt szerencséje végigblattolni a teljes repertoárt próba nélkül élesben Dániában és Angliában. Mire vége lett, mintha ezer éve a zenekarral játszott volna. Nemcsak fiatal, de képes folyamatosan fejlődni is. Irigylésreméltó. És egyre jobban énekel!

Lebanov József (1993 óta)

Hangszer: trombita

Zeneművészeti főiskolai diplomás profi zenész. De a Bohém-trombitási karrierje alatt főiskolásból előbb zenetanár, majd zeneiskola igazgató, később oktatásügyi szakértő, jogász, végül minisztériumi főosztályvezető lett. Két lánya van és legalább egy trombitája.

Mátrai Zoltán (2000 óta)

Hangszer: klarinét, tenorszaxofon, altszaxofon, baritonszaxofon, fuvola

Öntörvényű zseni a színpadon, a közönség többnyire imádja. Akármihez nyúl, az megszólal. A zenében él, elsősorban a klasszikus jazzben. Bármilyen formációban uralja a színpadot, néha alig lehet visszafogni...

Török József (1987 óta)

Hangszerek: bőgő, tuba

Zeneművészeti főiskolán tubásként végzett, de tanárként mindenféle rézfúvós hangszert tanít, növendékei díjakat nyertek különböző országos és nemzetközi versenyeken. De rezes énjét némileg feladva 1997 óta bőgőzik is a csapatban, segítve a repertoár és a hangzás sokoldalúságát, a színesebb hangszerelést.

Rólunk mondták...

"Egy csapat csodálatos és dinamikus zenész, akiket nézni és hallgatni egyaránt élvezet." (Mimi Blais, ragtime-zongorista, Montreal, Kanada)

"Csodálatos volt a színpadon ilyen nagyszerű zenészekkel és vidám fiúkkal játszani – büszke lehetsz rájuk!" (Bob Barnard trombitás, Sydney, Ausztrália)

"A XXI. század szétfolyó érték(v)iszonyai között a Bohém zavarba ejtő iskolapéldát mutat ártatlanság, vitalitás és optimizmus című tantárgyakból; a neurotikus fél világnak orvosilag kellene őket felírni." (Matisz László szakíró-szerkesztő, Gramofon)

"Hangszereléseik stílushűek és brilliánsan ötletesek. A zenekar erőteljes, tiszta, lendületes hangzása Amerika legjobb ragtime együtteseivel teszi őket egyenrangúvá." (CBMR Digest, Chicago)

"Valójában a Bohém-fiúk játszanak úgy, mint bárki, aki New Orleansban próbálkozik hasonlóval." (Riverfront Times, St. Louis)

"Tökéletesen egységes zenekar, ahol mindenki virtuózan uralja hangszerét. És ez nem csupán a közös, harmonikus együttjátékoknál mutatkozik meg, hanem számtalan csodálatos szólóban is." (Kölner Rundschau)

"Tiszta, élénk, lendületes előadásmódjával az együttes felülmúlja a legtöbb általam hallott amerikai zenekart." (The Rag Times, California)

Hírlevél

Nem szeretne lemaradni a legfrissebb hírekről, akciókról?
Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok ahhoz, hogy a Kecskeméti Jazz Alapítvány a nevemet és e-mail címemet hírlevelezési céllal kezelje és a részemre gazdasági reklámot is tartalmazó email hírleveleket küldjön.